Tudjátok, vannak azok a napok, amikor még az ágyat se szabadna elhagyni, mert a világ összeesküszik ellene, és a balsors mint egy veszett kutya, rohan az ember fia/lánya után, hogy jól poppolón harapja. Nos azt hiszem nekem ez a nap is ilyen lehetett. Mikor már minden összejött, de tényleg minden, úgy gondoltam, hogy ideje haza utaznom Ózd szitibe. Állok Egerben a nagybuszmegben, várom a sorom, hogy felszálljak, 3 srác meg volt olyan rendes és előre engedett (egyem a zuzájukat). A busz első lépcsőjére lépve, kikaptam a zsebemből a bérletemet, ami olyan jól sikerült, hogy leesett, megpattant a szegélyen és beesett a busz alá. Én egy elhaló "Neeee" kiáltással nyugtáztam szerencsétlenségemet, amire a sofőr csak a fejét fogta, a srácok mögöttem pedig pukkadtak a visszatartott  röhögőgörcstől. Fogtam magam, körbejártam a buszt, nyugtáztam magamban, hogy ezt csak akkor érném el, ha bekúsznék hason a busz alá, az meg már milyen hülyén nézne ki. Ekkor már a buszsofőr a nevetéstől alig bírta megkérdezni, hogy hátra toljon e, én pedig teljes megsemmisülésben bólogattam. A sofőr tolatott, én felvettem a bérletem és felszálltam a buszra.A három srác volt olyan rendes, hogy kivárta a kálváriám végkifejletét, bár szerintem csak kíváncsiak voltak a végkimenetelre. Mikor ők is felszálltak, odajöttek hozzám, és megköszönték, hogy vidámságot hoztam a napjukba. (Igazán örültem fiúk, de tényleg! :D )

Mint tudjuk a magyar a jég hátán is megtalálható, hát mi a Moszkvai reptéren találtuk meg hazánk szülötteit. Az ottani reptérről annyit kell tudni, hogy eléggé szigorú, amint átjutsz az egyik ellenőrző kapun, mehetsz várakozni a következőhöz, dettó indulás előtt 4 órával ajánlott megérkezni a reptérre. Na álltunk az egyik ilyen kapunál, ahol a vízumokat és az útleveleket ellenőrzik, mikor is közlik, hogy fáradjunk át egy másik kapuhoz, mert műszakváltás következik. Átmentünk... várunk... vártunk... már a fiatal srác bent volt a helyén vagy 20 perce, de még mindig nem nyitott ki. Erre megszólal mögöttem egy nagyobb társaság egyik tagja: Szerintem elfelejtette a jelszavát! :D
Mindezt úgy, hogy kb 3 hétig nem hallottam magyar szót, hát köszi srácok, már itt éreztem, hogy hazaértem :D

Na a végén szedelőzködés, indulás tovább, sétáltunk a Mariahilfer Strasse-n, engem elhagytak valami templomnál, de igazából nem estem pánikba, hiszen egy turistacsoport volt körülöttem, akik magyarul beszéltek, és csak később derült ki, hogy ez nem is az én csoportom (na ott mondjuk kicsit megállt bennem az ütő). Szerencsére a baráti társaságom fele megtalált hamar és magával rángatott. Na és mivel azt mondtam, hogy a baráti társaságom fele, így érezhetitek, hogy nem én voltam az egyetlen aki elveszett :D:D:D Kicsit megijedtünk, de pár óra kereséssel meglettek a többiek is (bár így elment az idő az adventi vásár megtekintésétől). Egy hosszú, fárasztó nap után végre hazajutottunk, és a 17 éves partiállatokat is csak egyszer fenyítettem be azzal, hogy letépem a fejüket ha nem rakják magukat alapállapotba. Összességében jó napot zártunk, de a legközelebbi látogatásnál családdal mentem, és akkor már NEM VESZTEM EL! :D

 Na gyerekek. azt mondják, hogy ami összejöhet, az össze is jön. Egy hét táboroztatás után én naív gondoltam belevágok egy szombat esti buliba. Ezzel nem is volt baj, eliszogattunk, beszélgettünk, meg ami ilyenkor szokás.
A probléma másnap reggel kezdődött, mivel egy kis faluban voltam, így ha haza akartam jutni még dél előtt, akkor a reggel 8-as busszal kellett hazamennem. Reggel 7-kor ébredés. Mondanom se kell a világomat nem tudtam. XD
Kimegyek a megállóba, felszállok a buszra ami eleve késett vagy 8 percet erre nincs jegy. A sofőr úgy írta meg kézzel, mindenkinek egyesével... na mondom fasza. Utána elindulunk, a falu utáni elágazónál rossz felé ment a busz. Ott mentünk a pusztában vagy 2 percet mire leesett a pilótának hogy nem is ez az útirány, és mivel nem tudott megfordulni végig tolatott vissza az elágazóig. Már itt a menetidőhöz képest kb. negyed óra késésnél jártunk, és mivel komolyan kezdtem gondolkodni rajta, hogy ez kandi kamera, és már épp kezdtem keresni Sebestyén Balázsékat a gazosban...A következő két falu gondtalanul telt, 1-2 felszállóval, egészen bírható volt, viszont az utolsó falu tartogatott meglepetést. Felszállt egy cirka 10 fős family, természetesen mindnek külön jegy, ami időigényes folyamat volt. A felszállók termézetesen abszolút nem voltak a türelmesség birtokában, így hamar hisztériába fulladt a várakozás. Amikor pedig az apuka elkezdett kisgrofót énekelni a gyermekének nyugtatás képpen. akkor, már komolyan azt mondtam hogy ez az út viccnek is durva és tényleg sokkal jobb lett volna, ha Balázs és az RTL stáb előugrik azzal, hogy "háhááá bevetted, jól megtréfáltunk" De ez túl szép álom volt. végül fél óra késéssel beértünk a célba.
Unokaöcsém az utat, csak azzal kommentálta, hogy tipikus Borsodi út volt :D
Konklúzió: Buli után, délben is tökéletesen ráértek hazamenni! :D:D:D