Alkotótábor

Középsulis éveink legszebb hete az volt, mikor elvittek minket táborozni. Az évfolyamom 3 évig volt a Tiszafüredi Ifjúsági Tábor lelkes vendége, buliztunk, rajzoltunk, túráztunk, meg mindent csináltunk amit elviseltek nekünk a tanáraink. Itt térnék ki, hogy az előző évfolyamok nem voltak szerencsések, mivel őket kirakták az előző tábor helyéről, így kerültünk át az iskolával Nagyvisnyóra. Az ok pusztán annyi volt, hogy 3 nap után már nem tudtak mit rajzoljanak, és mikor ezt szóvá tették, az igazgató csak annyit mondott, hogy "fessétek le a lovakat". Miután ezt szó szerint megtették, a gazda majdnem agyvérzést kapott mikor meglátta a legelésző napocskás és felhőcskés lovakat, és az egészből akkora balhé lett, hogy a következő évben helyet kellett váltania az iskolának. Na mindegy előtörténetnek ennyi elég is. A visnyói tábor egyik jellegzetessége ez a torony, ami szabadon megmászható, és hát eső esetén a feljárója nyálkássá és csúszóssá válik, és ha az ember nem túlzottan szomjas, még inkább nehezen megy a közlekedés :D
Na mindegy... Egyik este fent voltunk a toronyban, éppen iszogattunk a baráti körünkkel, mikor is eleredt az eső. Egy bő másfél óra múlva úgy döntöttünk barátnőmmel, hogy itt az idő, hogy nyugovóra térjünk, ám ekkor már a lejárat csúszott mint állat, ezért a következő mondat hangzott el tőlem:
" Marcsi csak akkor indulj el lefelé a lelátóból ha leértem". Szép óvatosan megindultam lefelé, más csak kb 2 méter hiányzott, mikor is a nem túl szomjas barátnőm úgy döntött, hogy ő is simán le tud érni, nem vár tovább és elindult. A művelet végeredménye, a torony alatt jajjgató emberkupac lett, és másfél hónapos felépülési idő, a zúzódások eltűnéséig :D