A macskás gazdik 90%-a ismeri az érzést, mikor tudja, hogy közeleg a fürdetés ideje, de ezt se ő, sem pedig a kiskedvenc nem várja épp felhőtlen örömmel. Nos mikor az eset történt, még élt bennem valami naív reménysugár, ugyanis úgy döntöttem, hogy a Vörcit majd én egyedül megfürdetem. A fürdőbe menet találkoztam anyával, akivel ez a párbeszéd ment le:
Anya: Most fogod megfürdetni?
Én: Igen, úgy terveztem.
Anya: Kell segíteni?
Én: Nem, most kicseszek vele, nem kiskádban fürdetem, hanem bemegyek vele a zuhanyzóba és bezárom az ajtót.
Ezzel el is váltunk egymástól, ki ki ment a saját dolgára.
Első felvonás:
Bementünk a fürdőbe. Vörci furán nézett rám. Beléptünk a zuhanyzóba. Karom a hátamban. Bezárom az ajtót. Pupilla maxra tágulva. nagy nehezen leteszem a macskát, zuhanyrózsa elő, lehajolt állapotomban próbálom mosni. Amint víz érte, szuperszonikus sebességre kapcsolva szaladt egy kört és felugrott a hátamra. Anyáért kiáltottam, miközben félig már vizes voltam, lehajolva vártam rá, a csontszáraz macskával a hátamon. Egy- null oda...
Második felvonás:
Anya bejön, kinevet, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen, majd leveszi a macskát a hátamról és közös erővel megfürdettük. A végeredmény: A macska tiszta lett... meg mi is.... Ezt a kört leginkább döntetlennek ítélném. És igen, félek a következő alkalomtól :D