Khreszteee, a meg nem értett művész agymenései


2016\04\07

Az első csütörtököm a kollégiumban

A középiskolai kollégiumok sok esetben mindent elkövetnek, hogy anyuci kicsi porontyait becsalja ottlakásra. Nekünk is ígértek sok jóságot a nyílt napon, elhitették velünk, hogy milyen jó a koszt, kényelmes és tiszta a környezet meg a többi ökörségeket, és ezt az akkori naiv kis 14 éves énem, el is hitte. Beköltöztünk, gond nélkül, majd szerda környékén már erősen merültek a készleteink, de még rá tudtuk fogni, hogy tapasztalatlanok vagyunk, és rosszul osztottuk be a tartalékainkat az első héten. A teljes megsemmisülés pillanata ott ért el minket, mikor az egyik felsőbb éves csajszi bejött hozzánk a következő szöveggel: "Sziasztok! Van kajátok? Nem baj ha romlott..."

Kollégium miért pont én?

2016\03\18

Bécsi kalandtúra

Avagy nincs addig baj, amíg nem téged hagy el a turistacsoportod

Az Oroszországi néger rezervátum után elmesélem nektek milyen volt, mikor Nyugati irányba tettem egyszer kitérőt.
Barátnőimmel találtunk egy utazási irodát, ami piszok olcsón elvitt minket Bécsbe, így be is fizettük magunkat az élményre. Teljesen bezsongva beültünk a turistabuszba hajnal kettőkor, tele voltunk reményekkel, hogy talán ez lesz életünk legizgalmasabb napja, és mondjuk nem sokat tévedtünk.
Beszálláskor közölték velünk, hogy megszívtuk, a túravezetőnk megbetegedett, DE ne csüggedjünk, mert egy kisebb iskolás csapat is csatlakozik hozzánk, a felügyelőtanáruk lesz a mi élien drájverünk. Na itt mindenki örült, hogy a hős Tanár úr megmenti a napot, egy igazi szuperhíró lehet, egy gentlemen! :D
A remény ott kezdett el meghalni bennünk, mikor a hős és a kis csapata felszállt a buszra... A tanár abszolút nem tudott fegyelmet tartani, ami hát valljuk be egy rakás 17 éves éppen hogy másnapos, de leginkább részeg fiatal esetében nem is a legegyszerűbb feladat. Én mondjuk jót nevettem mikor az egyik srác beült a leghátsó sorba, azzal a szöveggel, hogy "Na nekem itt középen jó lesz, ha hánynom kell pont középre megy", de barátnőm mosolya nem volt kifejezetten őszinte :D
Bár döcögősen, de végül sikerült eljutni Bécsbe, ahol megnéztük a Schönbrunni kastélyt, de a kedvenc tanárunk olyan szűkre szabta az időkeretet, hogy egy mosdószünetet se akart hagyni, amiért egy kisebb lázadás alakult ki a turistaköreinkben (több mint 8 óra mosdó nélkül eléggé vad dolgokra képes :D ). Az idegenvezetőnk egy nagy sóhaj kíséretében nyugtázta, hogy ami kell az kell. Elkísért hát minket a mosdókhoz, ahol a sort meglátva kissé elfehéredett, de hősünk úgy döntött, hogy kijátssza a rendszert és csak azért is perceken belül lezavarja a lányok mosdóztatását is. Magyarán fogta a lányközösséget és bevitte a férfi mosdóba, mert ott úgyis mindenki a piszoárt használja, a zárt wc-ket pedig nyugodtan igénybe vehetjük. Na most ennél képzeljétek el, ahogy a sok lány beözönlik a férfi illemhelybe, és meglátja a sok dolgát végző férfit (halál ciki). Szemérmes lányok lévén azonnal hátra arc, hogy legalább ne rájuk nézünk amíg a wc-t várjuk. Azt hitted mi? :D Hátul meg egész falas tükör :D Esélyünk nem volt, hogy ne pisilő pasikat kelljen néznünk abban a 10- 15 percben amíg bejutottunk. Szerencsére a kifelé jövő pasik többsége csak röhögött, amitől még inkább égett a pofánk :D

Na a végén szedelőzködés, indulás tovább, sétáltunk a Mariahilfer Strasse-n, engem elhagytak valami templomnál, de igazából nem estem pánikba, hiszen egy turistacsoport volt körülöttem, akik magyarul beszéltek, és csak később derült ki, hogy ez nem is az én csoportom (na ott mondjuk kicsit megállt bennem az ütő). Szerencsére a baráti társaságom fele megtalált hamar és magával rángatott. Na és mivel azt mondtam, hogy a baráti társaságom fele, így érezhetitek, hogy nem én voltam az egyetlen aki elveszett :D:D:D Kicsit megijedtünk, de pár óra kereséssel meglettek a többiek is (bár így elment az idő az adventi vásár megtekintésétől). Egy hosszú, fárasztó nap után végre hazajutottunk, és a 17 éves partiállatokat is csak egyszer fenyítettem be azzal, hogy letépem a fejüket ha nem rakják magukat alapállapotba. Összességében jó napot zártunk, de a legközelebbi látogatásnál családdal mentem, és akkor már NEM VESZTEM EL! :D

humor utazás nyaralás Bécs miért pont én?

2016\03\18

Csajos nap (+18)

Minden nő imád vásárolni, ezzel vezetik le a stresszt, ettől lesznek boldogok stb stb. Meg a francokat! :D Bevallom nektek őszintén, hogy nagyon rühellek vásárolni, egészen egyszerűen még elindulni is nehéz, és mihamarabb szabadulni próbálok belőle. Pont emiatt a vásárlásom általában fogyócikkekre és élelmiszerre korlátozódik. Mint tudjátok sajnos a ruházat is megkívánja, hogy pár havonta újdonsággal bővítsük a repertoárt, és bizony ilyenkor eljön az a sanyarú időszak, mikor is el kell menni ruhát venni. Legutóbb egy kedves barátnőmet kértem meg, hogy kísérjen el fehérneműt venni. Találtunk egy kis üzletet, ami kizárólag férfi és női fehérneműkkel és harisnyákkal foglalkozik. Amíg bent voltam és beszéltem az eladónővel, láttam, hogy barátnőm furcsán néz valamit, kicsit mintha el is pirult volna, hát megnéztem mi is keltett benne ekkora zavart, hát egy férfi próbababa volt, amit fehérneműk reklámozására készítettek (értsd: deréktól lefele ábrázolt baba). A vásárlás befejeztével kimentünk az üzletből és barátnőm megszólalt:
- Tudod Kriszti, nem az a durva, hogy nemi szerve volt a próbababának, hanem, hogy nagyobb, mint amilyet az utóbbi két évben láttam! :D

vásárlás +18 miért pont én?

2016\02\05

Macskafürdetés

niagara_ambon_frost.jpgA macskás gazdik 90%-a ismeri az érzést, mikor tudja, hogy közeleg a fürdetés ideje, de ezt se ő, sem pedig a kiskedvenc nem várja épp felhőtlen örömmel. Nos mikor az eset történt, még élt bennem valami naív reménysugár, ugyanis úgy döntöttem, hogy a Vörcit majd én egyedül megfürdetem. A fürdőbe menet találkoztam anyával, akivel ez a párbeszéd ment le:
Anya: Most fogod megfürdetni?
Én: Igen, úgy terveztem.
Anya: Kell segíteni?
Én: Nem, most kicseszek vele, nem kiskádban fürdetem, hanem bemegyek vele a zuhanyzóba és bezárom az ajtót.
Ezzel el is váltunk egymástól, ki ki ment a saját dolgára.
Első felvonás:
Bementünk a fürdőbe. Vörci furán nézett rám. Beléptünk a zuhanyzóba. Karom a hátamban. Bezárom az ajtót. Pupilla maxra tágulva. nagy nehezen leteszem a macskát, zuhanyrózsa elő, lehajolt állapotomban próbálom mosni. Amint víz érte, szuperszonikus sebességre kapcsolva szaladt egy kört és felugrott a hátamra. Anyáért kiáltottam, miközben félig már vizes voltam, lehajolva vártam rá, a csontszáraz macskával a hátamon. Egy- null oda...
Második felvonás:
Anya bejön, kinevet, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen, majd leveszi a macskát a hátamról és közös erővel megfürdettük. A végeredmény: A macska tiszta lett... meg mi is.... Ezt a kört leginkább döntetlennek ítélném. És igen, félek a következő alkalomtól :D

humor fürdetés miért pont én? Vörci

2016\01\30

Egy átlagosnak nem mondható, buli utáni hazaút

Igen, mi művészlelkek néha bulizgatunk is :D

 Na gyerekek. azt mondják, hogy ami összejöhet, az össze is jön. Egy hét táboroztatás után én naív gondoltam belevágok egy szombat esti buliba. Ezzel nem is volt baj, eliszogattunk, beszélgettünk, meg ami ilyenkor szokás.
A probléma másnap reggel kezdődött, mivel egy kis faluban voltam, így ha haza akartam jutni még dél előtt, akkor a reggel 8-as busszal kellett hazamennem. Reggel 7-kor ébredés. Mondanom se kell a világomat nem tudtam. XD
Kimegyek a megállóba, felszállok a buszra ami eleve késett vagy 8 percet erre nincs jegy. A sofőr úgy írta meg kézzel, mindenkinek egyesével... na mondom fasza. Utána elindulunk, a falu utáni elágazónál rossz felé ment a busz. Ott mentünk a pusztában vagy 2 percet mire leesett a pilótának hogy nem is ez az útirány, és mivel nem tudott megfordulni végig tolatott vissza az elágazóig. Már itt a menetidőhöz képest kb. negyed óra késésnél jártunk, és mivel komolyan kezdtem gondolkodni rajta, hogy ez kandi kamera, és már épp kezdtem keresni Sebestyén Balázsékat a gazosban...A következő két falu gondtalanul telt, 1-2 felszállóval, egészen bírható volt, viszont az utolsó falu tartogatott meglepetést. Felszállt egy cirka 10 fős family, természetesen mindnek külön jegy, ami időigényes folyamat volt. A felszállók termézetesen abszolút nem voltak a türelmesség birtokában, így hamar hisztériába fulladt a várakozás. Amikor pedig az apuka elkezdett kisgrofót énekelni a gyermekének nyugtatás képpen. akkor, már komolyan azt mondtam hogy ez az út viccnek is durva és tényleg sokkal jobb lett volna, ha Balázs és az RTL stáb előugrik azzal, hogy "háhááá bevetted, jól megtréfáltunk" De ez túl szép álom volt. végül fél óra késéssel beértünk a célba.
Unokaöcsém az utat, csak azzal kommentálta, hogy tipikus Borsodi út volt :D
Konklúzió: Buli után, délben is tökéletesen ráértek hazamenni! :D:D:D

humor utazás Buli Borsod miért pont én?

süti beállítások módosítása