Mint minden órának, a grafikának is megvolt a maga mumusa, ez pedig történetesen az előző évek munkái voltak. A kedvenc Tanár urunk ugyanis minden héten kitalálta, hogy nézegessük végig a régi melókat. Ez még egyszer-kétszer pihentetőleg is hathat, de mikor már a 10. hét telik el ezzel, ráadásul a szakmai napból két óra ezzel telik el, akkor az már enyhén frusztrálóan hat az idegekre. A sokadik hét után, egy amúgy csendes, rendes jó tanuló lány, csak ennyit tudott nyilatkozni az esetről:

" Ez még a halálnál is rosszabb . A halál csak egyszer jön el..."
Aki tudja, milyen az, mikor egy monoton dologra van rákényszerítve hétről hétre, az át fogja érezni a mondat erejét :D

A középiskolai kollégiumok sok esetben mindent elkövetnek, hogy anyuci kicsi porontyait becsalja ottlakásra. Nekünk is ígértek sok jóságot a nyílt napon, elhitették velünk, hogy milyen jó a koszt, kényelmes és tiszta a környezet meg a többi ökörségeket, és ezt az akkori naiv kis 14 éves énem, el is hitte. Beköltöztünk, gond nélkül, majd szerda környékén már erősen merültek a készleteink, de még rá tudtuk fogni, hogy tapasztalatlanok vagyunk, és rosszul osztottuk be a tartalékainkat az első héten. A teljes megsemmisülés pillanata ott ért el minket, mikor az egyik felsőbb éves csajszi bejött hozzánk a következő szöveggel: "Sziasztok! Van kajátok? Nem baj ha romlott..."

Szokásos unalmas órák, egész nap a műhelyben, az egyetlen dolog ami a hangulatért felelős, az a linómetszet tisztítására használt hígító, na meg a Janik. Ebbe az alaphangulatba érkezik meg a Tanár úr, aki fel-le járkálva magyarázta aznap a foltmarás technikáját, mikor is elhaladt a pad mellett, és az egyik lánynak véletlenül lelökte a tolltartóját.

Sajnálkozva csak ennyit mondott: - Hát ezt nem hiszem el! Ma akármit csinálok, minden lepereg körülöttem!

Erre Jánosunk sem volt rest: - Hát akkor én ma nem megyek Tanár úr közelébe, mert lepereg az életem!

Na mint azt sejteni lehet, ez az év a szakmai napokon igencsak átcsapott egy jó kis adok-kapokba. Az egyik legfőbb felbujtó egy Jani nevű srác volt, aki minden lehetőséget megragadott, hogy valamit beszólhasson. A Tanár úr pedig természetesen igyekezett visszavágni. Egyszer egy temetőt ábrázoltunk egy rézkarcon, mikor a következő beszélgetés zajlott le a csoportban:
Tanár úr: - Na János fiam, mivel te mindig rossz vagy, ezért rávésem az egyik sírkőre a neved!
Random diák: - De Tanár úr, két Jani is van a csoportban!
Jani 2: - Höhö, tömegsír! :D :D

A középiskolámban a grafikaórákat fiatal tanárok tartották,ők tanították meg az alapokat, majd a végzős évfolyamot megkapta Herczeg István grafikus művész, hogy ő készítse fel őket a szakvizsgájukra.

Első óra a Tanár úrral: Szintfelmérés végett tesztelte a színkeverési ismereteinket, amit nekünk már a legelső évünkben meg kellett tanulnunk, így hát eléggé sokkolta az eredmény.

Barátnőm mellettem ült, és elbambult a kék színű felsőmet nézve, és mikor a tanár azt kérdezte, hogy "Milyen színt kapunk, ha a pirost és a sárgát összekeverjük?", ő csak a sárgát hallotta meg, amit automatikusan hozzákevert a rajtam látható felső kékjéhez, és hangosan felkiáltott: Zőőőőd!

A tanár úr a kezdeti döbbenet után barátnőmet egy hónapig csak Ződnek hívta :D